2.Fejezet

A repülő utas terében halk hortyogások hallatszottak, az utas kísérők cipőjének kopogását elnyomta a padlón heverő kék szőnyeg.

Az egyik ablak mellet ott ült Mimi. A lány kezében ott volt a telefonja, keze pedig ölében hevert. Feje az ablak felé volt fordulva, szemeit lecsukva pihentette. Szemhéjai meg-meg, rebbentek, amikor álmában új változás érte.

A gépen sötét volt, a lámpákat már egy ideje lekapcsolták, hogy az utasok nyugodtan pihenhessenek.

A még fent lévő emberek telefonjukat nyomkodták és ez zavarta a mély sötétséget.

A gép halkan haladt előre, Mimit ez a halk dorombolás zavarta meg álmában ó, majd ez ringatta őt újra álomba. Az út hosszú volt a pilóták számára ám rövid az alvó utasoknak. A leszállás előtt negyedórával mindenkit felkeltettek és a gépet újra betöltötte a halk duruzsolás.  Mimi majd kiugrott a bőréből, ahogy hallgatta az embereket. Telefonja rezget kezében.

"Apja nyugtalan volt, de nem a lánya egészsége miatt, hanem amiatt, hogy beég a munkásai előtt emiatt. "Hisz kit érdekel a saját lánya, ha egyszer ő maga a nagy főnök?" gondolta és túl komolyan gondolta.

Mimivel már lassan tizennégy éve nem beszélt, sőt még nem is találkozott. Mikor a lány kicsi volt, akkor is a nevelőnőre bízta. Most ennyi év után újra találkoznak, méghozzá azért mert kicsapták a suliból. A férfi bosszankodva rácsapott az asztalra."

Mimi elengedte a telefont és szomorúan vett egy mély lélegzetet. Tudta, hogy az apja utálja, de most hogy megnézhette mit is gondol, mit csinál ezért most már meg jeleni se akart a férfi előtt.

Hogy mire is képes? Ezt senki sem tudja. A démon felvigyázók sokszor próbálták kideríteni, de soha nem jutottak egyről a kettőre.

A repülő dorombolva ért földet. Az emberek egymást fellökve távoztak a gépről. A lány lépet ki utoljára a szabad levegőre. A hátizsákját nagy nehezen felvette és elindult felfedezni a várost, nem akart apja elé állni.

A város hatalmas volt, sokkal másabb, mint ahol eddig élt, sokkal több minden volt benne. Elállt a lélegzete, ahogy ide-oda kapkodta a fejét, hogy mindent lásson. A táskája hátát csapkodta, lábai szaporán jártak. Valahol tőle nem messze sikítást hallott, de nem foglalkozott vele.

A sarkon valaki teljes erőből neki ütközött. Mimi a földön feküdt halkan nyögdécselve a rá nehezedő súly miatt. Zár kattanás hallatszódott majd hangos fujtatás.

- Ne már. - a fiú hangja kemény volt és rekedtes a futástól - A francba.

Felállt kezénél fogva felhúzva a lányt is.

- Áú. - kapott a lány a csuklójához - Mi a....

- Tudsz futni? - szakította félbe a fiú, majd a lány válaszát meg sem várva húzta maga után.

                                     ...

A fiú napja hosszú volt, nehéz és egy csöppet lassú. Bár a többiekkel sokat nevetek, baromkodtak mégis az, hogy folyamatosan az arcába voltak a kamerák kicsit monotonná tette a napot. Az hogy elmehettek a piacra és kicsit kikapcsolódhattak feldobta a nap végét, egészen addig amíg egy csapat lány el nem kezdte őket kergetni. Szétválva próbáltak haza jutni. Mindenkinél volt egy apróság, kisebb játékok amit vettek. JeonGuknál viszont egy bilincs volt. Jobban mondva Jimin kapcsolta rá az egyik kezére. 

Fájdalmasan csapódott az alkarjára.

Nem akart megállni, pedig már nem sokan futottak utána. Még gyorsabban kezdet futni, az egyik fordulóban azonban nem számított rá, hogy valaki az útjába lesz.

Összefejelt a lánnyal, a térdét beverte az aszfaltba, a csípője a lánynak ütődött. Fekete hajától hirtelen nem látott semmit, egy-két pislogás után jobban szemügyre tudta venni a helyzetet. 

A kezük össze bilincselődöt, fura pózban feküdtek az utcán, miközben alatta nyöszörgött az ismeretlen lány.

Az emberek megnézték a furcsa párost, majd tovább haladva szemtelenségükön beszélgettek. 

Felálltak és a fiú húzni kezdte maga után a lányt.

-Lassíts nem kapok...levegőt. – fulladozott a lány.

A fiú lassított, de nem sokat. 

-Miss Mimi!  - mély dörmögős hang szólalt meg mögöttük – Álljon meg!

-Fuss! – gyorsított be a lány, amitől a fiú hirtelen össze rezzent, majd ő is gyorsított. 

A fiú végig gondolta a dolgokat és nem volt más ötlete, mint magával vinni a lányt a dormba. Megfogta a lán kezét csakhogy ne vágja a kezét a bilincs. Gyorsabb tempóra kapcsolt és furcsán érezte magát, amiért egy lány fuldoklás nélkül tudja tartani vele a tempót. Óvatosan jelzet a lánynak, hogy merre menjen végül berobbantak a házba, majd bevágták maguk után az ajtót.

A lány nagyot sóhajtva nekidőlt az ajtónak és leguggolt, a fiú térdére támaszkodott és úgy próbálta rendezni a légzését.

A lány furcsa volt számára, túl furcsa, de nem tudta hova tenni. Furcsa érzés kerítette hatalmába és mire rájött mi a szája már cselekedett. 

-Pisilnem kell. – kínos csend telepedett rájuk, majd a lány értetlen szemeit a fiúra emelte.

A házban néma csend volt, semmi nem zavarta meg a köztük lévő szemkontaktust. A leány tekintettétől megmozdult valami a fiúban, de nem vallotta be senkinek, még magának sem.

A lány szeme megvillant, mintha máshol lett volna, a tekintette elködösült. 

-Az a gáz hogy nagyon kell. – csuklott el  a fiú hangja.

A lány felállt kedvesen rámosolygott majd megkérdezte a fiútól merre menjen. Hangja lágy volt ahhoz képest, hogy több háztömb nyit futottak. A fiú szíve majd kiugrott a helyéről és nem csak azért mert kifutotta magát, hanem mert rossz elő érzette volt a lánnyal kapcsolatban. 

Benyitottak a vécébe, ami nem volt valami nagy, egy ember épp elfért. A lány az ajtón túl volt és próbált nem vérvörös lenni, miközben a keze rossz helyen volt. Az ajtó túl oldalán lévő fiú talán még vörösebb volt mint a lány és reménykedett benne, hogy a hat ember akik még kint kószálnak hamarosan haza találnak.