A lány kifelé kukucskált az ablakon várva azt, hogy a nap eltűnjön a szeme elől. A szoba, amiben napról napra élt szinte üres volt. Minden holmiját bele gyömöszölte fekete régi hátizsákjába, ami az ajtó mellett foglalt helyet.
A lány szíve minden percben egyre gyorsabban és gyorsabban vert, ahogy az idő egyre későbbre járt. Az árnyékok egyre nagyobbak lettek, szabad szemmel teljesen normálisnak nézet ki, ám démoni szemekkel az ember teljesen mást látott. Az árnyékok nem csak árnyékok voltak, hanem fogócskázó démonok. Míg kint felhőtlen volt a légkör addig egy hűvös szobában csak egy apró kis fénysugár volt a sötétségbe.
Két halk kopogás mindent megállított. Ebben az iskolában egy perc magán élet sem volt. A démonoknak jó fülük volt, a hangszigetelt falon át is jól hallottak mindent. Ezért kint az árnyékok megfagyva figyelték az ablakot hátha történik valami, addig Mimi fölvette a táskáját és kiment a folyosóra. Az ajtaja előtt senki sem volt csak egy kis boríték hevert.
Gyorsan felvette, becsukta maga után az ajtót és elindult a folyosón. Egy hete várta már azt a napot, amikor örökre kiteheti a lábát abból a pokolból amiben élt, az iskolából. Az igazgató hívata be azzal az indokkal, hogy a lányhoz jobban illik a külvilág, ezért elbocsátottak és az apjához küldték, hogy kitanulja a testőrséget.
A lány fura mód, de örült a változásnak örült, hogy végre megváltozhat az élete, emberek között élhet.
A kollégium ajtajában megállt ledobta a táskáját, a cipőjét elrakta és egy nagy mély levegőt vett.
Pár másodpercig egy helyben állt, majd körülötte sötétkék fény csillant. A végtagjai megnyúltak, mancsokká változtak. A ruhája szétszakadva hevert mellette. Bundája nőtt, ami fényesen csillogott, néhol kék csíkok voltak. Szemei a megszokott vörös démon szemekhez képest mélykék volt, de pár helyen meg-meg csillant benne egy kis vörösség.
Nagy nehezen felvette a táskáját erejét használva beállította a méretet, nehogy leessen róla, majd elrugaszkodott.
Sárga fény keveredet a kékkel. A lány megdermedt és hegyezte füleit. Senki nem volt ott valaki még is megsimogatta a lány füle hegyét és suttogott. A levegő melegedet és a lány bundája kezdet izzadni és a félelem úrrá lett rajta. Felálló bundával kirohant az utcára, minél messzebb attól a helytől, ahol senki se ismerte igazán.
¼
Az északai levegő hűvös volt. A buliba siető embereken is kabát volt, a megszokott laza öltözet helyet. Az égen alig látszottak a csillagok. Hideg szellő borzolta fel az emberek haját és pirosította ki az arcukat. Mindenki csoportosan járkált, kivéve egy fiút, aki magányosasan tette meg a métereket. A fiú léptei csöndesek voltak. Melegítő nadrágja nagy volt rá, amit bosszankodva húzott mindig fel.
A kabátja derekáig ért és szörnyen kényelmetlennek találta. Arcán maszk volt, fején egy barna sapka, így csak a szeme látszott ki. Kezei zsebre voltak dugva és egy gyűrűvel játszott.
Minden héten egyszer éjszakázni kellett, az egész napos sztárság mellett. Kiskorábban tanították ki démon vadásznak. Mikor profi szinten művelte a démon ölést akkor ő sztár akart lenni. A tanítója csak úgy ment bele, hogyha folyamatosan megcsinálja a munkát.
Hangosan felsóhajtott, az emlékre vissza gondolva, majd kikapta a kezét és a gyűrűt kezdte vizsgálni, ami lilán csillogott.
Körbe kémlelte a helyet, de túl sötét volt ahhoz, hogy kivegye a mozgó árnyékokat. Összeszűkítette szemeit és lassan tovább ment. Egyre kevesebb ember flangált az utcán és egyre sűrűbb volt a levegő. A fiú már nem bírta tovább ezért vissza fordult, levegő után kapkodva, mikor meghallott egy sikolyt. A lábai megtorpantak, szemei kitágultak. Nem volt nála más, mint egy kés, de egy démonnal szembe annyi nem lenne elég, mégis megfordult és a hang után ment.
- Van itt valaki? - kiabálta.
Nem volt más választása a köd miatt nem látott semmit ezért magára kellett vonni a figyelmet.
Valamin megcsúszott a lába, de megtartotta az egyensúlyát. Az ösztönei azt súgták ne nézzen le, sokszor vonta kérdőre az ösztöneit most még is hallgatott rá és tovább ment.
- Ne! - egy mély hang szólalt meg mögüle - Fordulj meg és menj el.
A fiú nem mozdult, kíváncsi volt miféle démon az, aki ekkora ködöt tud csinálni.
Rekedt torokhangot addott ki a démon, akinek csuklyája eltakarta az egész arcát. Az egész olyan volt, mintha imádkozna, bár nem lehetetlen, hogy azt csinálta mivel kezei mellkasa előtt összekulcsolva helyezkedtek.
Egyszer csak abba maradt a hang és a köd is lassan fölszállt.
A fiú nem egy démonnal találta szembe magát, hanem egy párral, akiken jócskán hiányos volt az öltözék. Egyikőjük se szégyenkezet, sőt a lány még rá is kacsintott a fiúra, mire az felfogta a helyzetet és tovább állt.
Tudta jól, hogy elszúrta az estét még sem az zavarta a legjobban, hanem az egyre távolabb kerülő pár és az, hogy a szíve akárhányszor rágondolt villám gyorsan vert.
A pár még sokáig nézet a fiú után, majd egyszer csak köddé váltak, helyüket egy alacsony alak váltotta fel, akinek nevetése miatt rázkódott a válla.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése