1.Fejezet

  A lány kifelé kukucskált az ablakon várva azt, hogy a nap eltűnjön a szeme elől. A szoba, amiben napról napra élt szinte üres volt. Minden holmiját bele gyömöszölte fekete régi hátizsákjába, ami az ajtó mellett foglalt helyet.
  A lány szíve minden percben egyre gyorsabban és gyorsabban vert, ahogy az idő egyre későbbre járt. Az árnyékok egyre nagyobbak lettek, szabad szemmel teljesen normálisnak nézet ki, ám démoni szemekkel az ember teljesen mást látott. Az árnyékok nem csak árnyékok voltak, hanem fogócskázó démonok. Míg kint felhőtlen volt a légkör addig egy hűvös szobában csak egy apró kis fénysugár volt a sötétségbe.
  Két halk kopogás mindent megállított. Ebben az iskolában egy perc magán élet sem volt. A démonoknak jó fülük volt, a hangszigetelt falon át is jól hallottak mindent. Ezért kint az árnyékok megfagyva figyelték az ablakot hátha történik valami, addig Mimi fölvette a táskáját és kiment a folyosóra. Az ajtaja előtt senki sem volt csak egy kis boríték hevert.
  Gyorsan felvette, becsukta maga után az ajtót és elindult a folyosón. Egy hete várta már azt a napot, amikor örökre kiteheti a lábát abból a pokolból amiben élt, az iskolából. Az igazgató hívata be azzal az indokkal, hogy a lányhoz jobban illik a külvilág, ezért elbocsátottak és az apjához küldték, hogy kitanulja a testőrséget.
  A lány fura mód, de örült a változásnak örült, hogy végre megváltozhat az élete, emberek között élhet.
A kollégium ajtajában megállt ledobta a táskáját, a cipőjét elrakta és egy nagy mély levegőt vett.
  Pár másodpercig egy helyben állt, majd körülötte sötétkék fény csillant. A végtagjai megnyúltak, mancsokká változtak. A ruhája szétszakadva hevert mellette. Bundája nőtt, ami fényesen csillogott, néhol kék csíkok voltak. Szemei a megszokott vörös démon szemekhez képest mélykék volt, de pár helyen meg-meg csillant benne egy kis vörösség.
Nagy nehezen felvette a táskáját erejét használva beállította a méretet, nehogy leessen róla, majd elrugaszkodott.
  Sárga fény keveredet a kékkel. A lány megdermedt és hegyezte füleit. Senki nem volt ott valaki még is megsimogatta a lány füle hegyét és suttogott. A levegő melegedet és a lány bundája kezdet izzadni és a félelem úrrá lett rajta. Felálló bundával kirohant az utcára, minél messzebb attól a helytől, ahol senki se ismerte igazán.

                                   ¼                

  Az északai levegő hűvös volt. A buliba siető embereken is kabát volt, a megszokott laza öltözet helyet. Az égen alig látszottak a csillagok. Hideg szellő borzolta fel az emberek haját és pirosította ki az arcukat. Mindenki csoportosan járkált, kivéve egy fiút, aki magányosasan tette meg a métereket. A fiú léptei csöndesek voltak. Melegítő nadrágja nagy volt rá, amit bosszankodva húzott mindig fel.
  A kabátja derekáig ért és szörnyen kényelmetlennek találta. Arcán maszk volt, fején egy barna sapka, így csak a szeme látszott ki. Kezei zsebre voltak dugva és egy gyűrűvel játszott. 
  Minden héten egyszer éjszakázni kellett, az egész napos sztárság mellett. Kiskorábban tanították ki démon vadásznak. Mikor profi szinten művelte a démon ölést akkor ő sztár akart lenni. A tanítója csak úgy ment bele, hogyha folyamatosan megcsinálja a munkát. 
  Hangosan felsóhajtott, az emlékre vissza gondolva, majd kikapta a kezét és a gyűrűt kezdte vizsgálni, ami lilán csillogott.
  Körbe kémlelte a helyet, de túl sötét volt ahhoz, hogy kivegye a mozgó árnyékokat. Összeszűkítette szemeit és lassan tovább ment. Egyre kevesebb ember flangált az utcán és egyre sűrűbb volt a levegő. A fiú már nem bírta tovább ezért vissza fordult, levegő után kapkodva, mikor meghallott egy sikolyt. A lábai megtorpantak, szemei kitágultak. Nem volt nála más, mint egy kés, de egy démonnal szembe annyi nem lenne elég, mégis megfordult és a hang után ment.
  - Van itt valaki? - kiabálta.
  Nem volt más választása a köd miatt nem látott semmit ezért magára kellett vonni a figyelmet.
  Valamin megcsúszott a lába, de megtartotta az egyensúlyát. Az ösztönei azt súgták ne nézzen le, sokszor vonta kérdőre az ösztöneit most még is hallgatott rá és tovább ment.
  - Ne! - egy mély hang szólalt meg mögüle - Fordulj meg és menj el.
A fiú nem mozdult, kíváncsi volt miféle démon az, aki ekkora ködöt tud csinálni.
  Rekedt torokhangot addott ki a démon, akinek csuklyája eltakarta az egész arcát. Az egész olyan volt, mintha imádkozna, bár nem lehetetlen, hogy azt csinálta mivel kezei mellkasa előtt összekulcsolva helyezkedtek.
  Egyszer csak abba maradt a hang és a köd is lassan fölszállt.
  A fiú nem egy démonnal találta szembe magát, hanem egy párral, akiken jócskán hiányos volt az öltözék. Egyikőjük se szégyenkezet, sőt a lány még rá is kacsintott a fiúra, mire az felfogta a helyzetet és tovább állt.
  Tudta jól, hogy elszúrta az estét még sem az zavarta a legjobban, hanem az egyre távolabb kerülő pár és az, hogy a szíve akárhányszor rágondolt villám gyorsan vert.
  A pár még sokáig nézet a fiú után, majd egyszer csak köddé váltak, helyüket egy alacsony alak váltotta fel, akinek nevetése miatt rázkódott a válla.

Prológus

A teremben néma csend volt, a táblán csikorduló kréta fülsüketítő volt. A diákok egyenes háttal ültek a székeiken és gyöngybetűvel írták azt, amit a tanár.

A leghátsó padban az ablak mellett ült egy lány, aki figyelmét nem a tanárra szentelte, hanem az utcán járkáló emberekre.

Hangos kopogtatás zavarta meg a néma csendet. A tanár magas sarkújának kopogtatása sem vonta fel a lány figyelmét. Végül a tanár nagy sóhajjal megfordult és fejbe dobta a lányt.

- Áú. – kapott a fájó ponthoz és csúnyán nézet a tanárra.

- Valaki hozzon egy krétát. – a teremben papírok kezdtek repkedni, majd pármásodperccel később újra. – Köszönöm! – vette el a krétát a fiú kezéből – Nos, ha ennyire érdekes az órám, akkor futni is elmehetnél.

A lánynak nem volt beleszólása, egy halk csettintéssel már az öltözőben is volt. Zsörtölődve ugyan, de átöltözött. Kosaras nadrágban és egy laza trikóban kiment az udvarra.

A körök egyre hosszabbak lettek, rajta pedig egyre több izzadság jelent meg. A harmincadik kör után megállt, hogy kifújja magát.

A nap lassan telt, a lány már harmadjára volt a futó pályán, a napfolyamán, pedig még testnevelés órája sem volt. Elfáradt, de a nap végére mindig feltöltődik. Pár órára kiélvezheti az élet örömeit, megfigyelheti az emberek viselkedéseit és persze szórakozhat is velük egy kicsit. A többi diák nem igazán szeret emberek közzé menni, túl erős volt a vérszomjuk. A lány mindig is különbözött a többiektől. Vonzották az emberek, ami egy démonnál nem jó dolog. A tanárokat egyre jobban irritálja a lány jelenléte. A diák társai fogadásokat kötnek, hogy mikor fogják eltávolítani.

Mérgesen megrázta a fejét, arrébb rúgott egy követ és tovább futott.  

¼                     

   A lábai a kijárat felé húzták, de az utolsó pillanatban megkellet állnia.

- Hé haver. Hova mész? – izgága hang volt.

Először alig bírta felismerni, hogy ki a hang tulajdonosa, majd kapcsolt az agya és egy hamiskás mosolyra húzta a száját.

- Levegőzőm egyet koncert előtt. – válaszolta.

- Kimenjek veled?

A két fiú szinte egy magas volt, de a fiatalabb komolyabb testtartással rendelkezett. Komoly tekintette néha kirázta a társait, ezért mindig egy álcát visel, ami kezd az élete részévé válni.

- Nem kell, de azért kösz. – elment a másik fiú mellett, aki vállat vonva tovább ment idegesíteni a többieket.

A levegő kint kellemesebb volt. A nyár kezdett a végéhez közeledni ezért az idő is lehűlt, de nem annyira, hogy kabátot kelljen felvenni az embereknek.

A fiú nem tölthetett kint sok időt. „Ha sztár az ember kevesebb időt tudd saját magára fordítani” gondolta, miközben vissza felé lépkedett. Belépve az öltözőbe az emberek körülötte kezdtek mozgolódni, majd leültetették a smink asztalhoz.

Nem szerette, ha kisminkelik, bár melyik fiú szereti. Viszont azt, ahogy az ecsetet végig húzzák az arcán mindennél jobban imádta.

A banda többi tagja már rég kész volt és táncoltak, énekelte, kergették egymást. A hangulat a tetőfokon volt, mint mindig koncertek előtt. Persze a fiú is mindig beszállt.

- Öt perc és műsor. – szólt a menedzserük és mindenkit kiterelt, hogy átadja a fiúkat a statisztáknak. A legfiatalabb tag még vissza ugrott és újfajta karóráért, amit mindig magán hord.

A fiúk egy csapat kiáltás után felszaladtak egy színpadra, ahol több ezer sikítozó lány várta őket. Az emberek szerették őket, mindennél jobban.

Újra kezdés

Kedves megmaradt olvasóim!
Sajnálom, hogy ilyen sokáig nem hozztam következő fejezetet.
A nyáron dolgoztam, most pedig mivel 11.-es vagyok rengetegett kell tanulnom.
Viszont rájöttem, hogy szeretném folytatni csak kicsit más lenne a történet. A történetet megpróbálom minél izgalmasabbra írni, szóval maradjatok velem és köszönöm. :)